Hírek

Aktiváld a környezeted kreatív pályázat


A Szekszárdi Kolping Iskola szenzációs eredményt ért el az Italos Karton Egyesülés Aktiváld a környezeted című kreatív pályázatán. 

A kisfilm, mely a kartondoboz szelektív gyűjtésének fontosságára, és az újrahasznosításra hívja fel a figyelmet, a több mint 70 pályamű közül az első díjat kapta. 
A „Szelektív kommandó”: Gyűjts szelektíven, ha jót akarsz című kisfilmje az iskola facebook-oldalán (Szekszárdi Kolping Iskola) vagy az alábbi linken tekinthető meg: 


A „Szelektív kommandó” tagjai: 

 
 

Ugrás a cikkre!

Papírgyűjtés

Iskolánk az idei tanév őszén papírgyűjtést szervezett. 

A sok szorgos diáknak és pedagógusnak köszönhetően több, mint 2 tonna papírhulladék gyűlt össze. 
Ennek pénzbeli ellenértékéből arányosan az osztályok gazdálkodhatnak. :) Az elszállítás napján a kertészetben lévő diákjaink segédkeztek.

 
 

Újabb jó hír:

 a 2018/19-es tanévben indítunk 3 éves virágkötő, virágkereskedő szakképesítést.

 
 

2. Határtalanul Pályázat

A Határtalanul pályázat második felvonásaként a nagymegyeri szakközépiskola 22 diákja látogatott el iskolánkba november elején.

 

Tekintse meg kapcsolódó galériánkat ITT...

 

Tábor a Határtalanul Pályázat keretében

Iskolánk 22 tanulója október 9. és 12. között a Határtalanul pályázat segítségével határon túli magyar lakta területeket látogatott meg. A diákok megismerkedtek a szlovákiai Nagymegyer szakközépiskolájának diákjaival, velük egy szlovák menüsort főztek meg közösen, majd a pályázat adta lehetőséggel élve kirándulást tettek Komáromba,Pozsonyba, Galántára, Gutára. 
A 4 napos tábor remek hangulatban telt és nagy szeretettel várjuk novemberben a partnerintézmény érkező diákjait.

 

Tekintse meg kapcsolódó galériánkat ITT...

 
bootstrap business templates

Névadónk munkássága

Adolph Kolping pásztorcsalád negyedik gyermekeként született, a család nem élt különösen jó körülmények között...


Linkek